Leírás
Egy olyan „klasszikus” szöveget jelentettünk meg, amit ezrek és ezrek ismernek, de még soha nem jelent meg nyomtatásban! A szerző így vall róla:
„Amikor a hetvenes évek elején Hagyó Jóska atya jóvoltából, pontosabban az ő fordításában, még átütő papíros, írógépes „szamiszdat” kiadásban kezembe került Louis Évely lelkigyakorlatos könyve, egészen megigézett a címe: Az öröm útja. Ennek hatására állítottam össze azt a formáját az Öröm Útja stációinak, amit legelőször 1975 táján Óbudán, a Kiscelli Trinitárius kolostortól indulva a Testvérhegyen jártunk a Vörösvári úti kis templomocska fiataljaival, húsvét hajnalán. Ugyancsak ezt jártuk később Budaörsön a helybeli és a Budapesti Rózsafüzér Királynője templom, a „Domi” ifjúsági közösségeivel is, amikor
évről évre együtt mentünk a Budaörsi kálváriától egész a Törökugratóval szembeni dombokig. Mi több, számtalan fiatallal együtt éltük át a Vargha M. Péter atya által évről évre szervezett Budapest–Márianosztra gyalogos zarándoklaton is, vagy a kecskeméti és a martonvásári arborétumban az ottani közösségekkel…”
Miről is van szó? Hogy Jézusnak ne csak a fájdalmában, hanem az örömében is legyünk társai! Aki még nem próbálta, el sem tudja képzelni, milyen hatalmas erőt és lendületet ad az örömút-járás!
Az öröm 15 állomását végigjárhatjuk lélekben ugyanúgy, mint a keresztutat; igazi, mély lelki grafikák segítenek ebben. De elmélkedhetünk egy nap csak egy stációnyit is; így két hétre jut elegendő öröm minden napra…
Értékelések
Még nincsenek értékelések.